Másodszor volt szerencsém látni a Menyasszonytáncot, szinte azonos szereposztással. Anno a nagymamámat vittük el egy Csárdáskirálynő után, hogy hát nem abból áll a világ, na meg a színházi élet, de akkor emeleten ültünk és alapvetően minden teljesen máshogy csapódott le. Most csodával határos módon sikerült jegyet venni (rendesen, jegyárusítás kezdetekor, mindenféle para nélkül) a földszint, első sorába, jobb oldalra. Ezek után még októberben kirakták a szereposztást, már akkor mi kicsit elszálltunk (Siménfalvy Ágota, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Mikó István, Peller Károly). Ugyan bennem volt egy kis félelem, hiszen előző héten még Szilveszter annyira beteg volt, hogy lemondott két Mozart!-ot és egy Szentivánéji álmot, és már váltója is van (Imre Sebastian elment a színháztól, így mindenki nyugodtan kezdte vásárolni a Menya jegyeket, hiszen Szilveszternek nem volt váltója, de végül Angler Balázs megkapta a szerepet), de Balázs este a Tavaszébredésben játszott, ahol nincs váltója, tehát borítékolható volt Szilveszter jelenléte. Szerencsére minden jól alakult, és maradéktalanul jól éreztem magam az előadáson. Nem kezdenék sem a történet ecsetelésébe, sem hasonlókba, mindenki szépen menjen el és nézze meg, inkább arról írnék, milyen jeleneteknél éreztem valami pluszt, vagy valami mást, mint első nézésre. Most döbbentem rá, a színészek rengeteget mászkálnak ki a zenekari árok elé, rögtön a Herskovicsot játszó Mikó István előttünk állt meg, hogy elmondja a monológját, de Rózsi (Siménfalvy Ágota) is ott rohangált, a kórus is többször kijött, szóval nagyon jó volt. Aztán, a legelső jelenetben, amikor előrevetítetten mutatják Rózsi és András (Mészáros Árpád Zsolt) esküvőjét, az tűnt fel, hogy milyen óriási mosollyal néznek egymásra a "friss házasok". Nem tudom, hogy mennyi volt ebben a játék, hogy esküvőn vagyunk, vigadjunk és mennyi az, hogy de jó, újra ezt játsszuk együtt, de én szeretném azt hinni, hogy az utóbbi volt többségben. Aztán ugye hirtelen előre megyünk az időben és jön a kocsmajelenet, ahol András és Jonel (Szabó P. Szilveszter) picit egymásnak feszülnek. Egyébként szerintem azért zseniális Herskovics szerepe, mert a legdrámaibb részeknél nyög be olyan mondatokat, hogy feloldja a feszültséget. Itt is, Jonel és András úgy néztek egymásra, hogy vártam, mikor esnek egymásnak, majd Herskovics megszólal: Ha kérhetem, fáradjanak át a konkurenciához, ott sokkal kényelmesebben lehet verekedni. Persze kitör a verekedés, és jellemző rám, a látóterembe Terus (Nádasi Veronika) és Sanyika (Oláh Tibor) kerültek, mert majdnem ráesve az első sorra, verekedtek, de én a nyakamat nyújtogatva figyeltem, hogy Jonel hogyan buktat fel pár embert. Amikor abbamaradt a verekedés, akkor lehetett látni, hogy kicsit túl jól sikerült, ugyanis Árpi szája tele volt vérrel. Nekem nem rémlik, hogy ennek így kellene lennie, szóval ez szerintem igazi volt, az ingje is olyan lett, ő meg kicsit megilletődötten nézegelődött, szerencsére szövege már nem volt, de vártam, hogy kiköpje a vért, bár az buta dolog lett volna, mert akkor utána csúszott volna a színpad. Szerencsére ezek után csak jóval később volt jelenése, addigra sikerült rendbehoznia magát, és ő folytatta az előadást. Aztán ami így közelről feltűnt, az a Papír alatt a táncosok idióta pofavágásai. Hát aki ezt kitalálta... óriási, tipikus aktakukacnak tűnnek. András következő jelenésénél már féltem előre, hát nem csalódtam, egyrészt óriásit énekelt az apjával (Dézsy Szabó Gábor), imádom ezt a dalt, valahogy olyan ritmusa van, hogy rögtön megmozdulnék rá, másrészt ugyanúgy megijedtem, amikor kizuhan a korláton, majd az apja elkezdi szíjjal verni, végül megpofozza. Rájárt a rúd Árpira ezen az előadáson. Aztán amikor Rózsit elverik a háztól, ő pedig végre megtalálja Andrást... Az egy csodaszép jelenet, újra és újra el tudom hinni a szerelmüket, ahogy András magához öleli Rózsit. Nem olyan patetikus egymásra találás, mint általában a darabokban, hanem olyan, ami akár velem is megtörténhet (kis sarkítással). Persze, utána András jól elrontja a hangulatot, ennyit a romantikáról... Helyette viszont akkorát énekelt a szóló dalában, hogy féltettem a csillárt. És máris Jonel őrmester következő jelenésénél tartunk (egyébként ha jól hallottam, Herskovics megemlíti Jonel vezetéknevét, csak nem sikerült kiértenem), amikor András bevonul katonának. Egyrészt, Jonel már részeg, hiszen folyamatosan koccintgat a bevonuló újoncokkal, aztán Andrásnak vizespohárba tölt csurig gondolom "pálinkát". Árpi egy szusszra le akarta húzni, a fele a nyakán folyt végig, a maradékot meg félrenyelte és ott köhögött szegény. Jonel meg felállt a székre, nem aprózva el köszöntötte az önként bevonuló Andrást és már az üveget húzta meg. Aztán odalökte a széket a tanító úrnak (Peller Karcsi), hogy mondjon beszédet - Karcsi közben épp megkérte Rózsi kezét, de végül a beszédet sem sikerült végigmondania, mert Jonel félbeszakította. Az újoncok elvonulásánál meg Jonel még odaszólt Andrásnak, hogy ne aggódjon Rózsiért, ő majd vigyáz rá. Az a mosoly Szilveszter arcán, mintha előre hozták volna a karácsonyt. Innentől a cselekmény két részre szakad, láthatjuk András megpróbáltatásait katonaként és Rózsi beilleszkedését a zsidó világba. Andrásnál az érdekes jelenet a ruhaosztás volt, ahol kiállt egy halom pasi egy szál gatyában. Nem tudom, hogy ez a jelenet vajon a női nézők kedvéért került bele, vagy volt valami más oka is, de nem bántam. Persze Sanyika vitte a prímet a félig felöltözésével meg a fekvőtámaszozásával, de azért én próbáltam koncentrálni Árpira (szegénynek elég durván látszik az oldalán a műtét helye), na meg Langer Somára, személyes kedvencemre. Rózsinál az érdekes az az est volt, amikor bemutatják a közösségnek. Szerintem az egyik legerősebb jelenete a darabnak, ahogy a zsidó férfiak kiállnak Rózsi mellett. Ott elszabadul az a férfias erő, ami valahol ösztönösen minden férfiban megvan, és itt pont a tánccal jön felszínre. Dávid szerepében Kerényi Miklós Mátét láttuk, és ő, aki alapvetően egy vicces, kedves, aranyos fiú, a szerepei nagy részében is inkább ezt az oldalát látjuk, itt valahogy mindig férfivá érik. Nagyon jó volt, talán ez a rész kapta a legnagyobb tapsot a Lúdtalpas mellett. Aztán András megszökik a katonaságtól, Rózsi visszamegy Herskovics bácsi kocsmájába, és ott egymásra találnak megint. Újabb gyönyörű jelenet, ahogy Rózsi amint meghallja, hogy András megszökött, sutba vágja a tiltakozását, és felszínre jut a féltése. Nagyon szép jelenet és nagyon rossz, hogy Jonel egyszercsak megjön. Még mielőtt tényleg bejönne, Andrásék elkezdik bontani a másik kijáratot, ez még kicsit vicces is, ahogy puszta kézzel esnek neki a bedeszkázott ajtónak, majd elbújnak a pincében. Jonel végül megjön, és egy lélegzetelállító szóló tánccal sikerült a nézők pulzusával játszania, eszelős, ahogyan nyomja. Jonel itt hasonlóan táncol, mint Dávidék a zsidó összejövetelen, főleg habitusban (ahogy ráront Rózsira...). Még a tánc előtt ugye befut Dávid a zenekarával, ők szolgáltatják a zenét, de Jonel még megkérdezi Herskovicsot, hogy hogy van a katonaszökevények dala, erre Mikó elkezdett valamit énekelgetni, Szilveszter meg félig bólogatott rá, félig meg mosolygott, annyira édesen zavarban volt Mikó. Innentől viszont jön a dráma, Rózsi védi Andrást, de Terus beleszól, mert megtalálja András sapkáját. Jonel ekkor meg akarja csókolni Rózsit, ez az a jelenet, ami baromi hatásos, csak nem látom értelmét. Mért vallana be bármit Rózsi, csak azért, mert Jonel megcsókolja? Persze végül nem történik meg, mert Terus beárulja Andrást egy csók fejében. Hát azt látni kell, Szilveszter olyan undorral rántotta oda Verát, hogy egy ilyen csóknak kis túlzással sem nevezető dolog fejében én be nem árultam volna Andrást. Persze Szilveszter nagy örömmel indult a pince felé, és itt megint jött Herskovics egyik aranyköpése, hogy ne, őrmesterúr, korhadtak a deszkák, nehogy leessen. Szerintem erre szinte rosszabb volt Jonel válasza, mintsem ha engedték volna lemenni a pincébe, ugyanis elkezdett a padlóba lődözni. Hozzá kell tennem, még Szilveszter is behunyta a szemét a lövés előtt, tényleg óriásit szólt az összes. Árpit ekkor lőtt vállal sikerült megtalálni, ez most ugyan művér volt, de nem tudtam már hova sajnálni, ebben a darabban mindig túl sokat kínozzák. Aztán a darab végig felgyorsultak az események, eljött Jonel ideje, először megmenti Rózsit a keresztény gyülekezettől (ennyit az Isten jámbor bárányai címről, amint megláttak egy zsidót, felbőszült csőcselékké váltak), és komolyan, akár valami jól is elsülhetne ebből. Mármint Jonel visszafogja magát, visszahúzza Rózsi lábára a szoknyát, odaadja az imakönyvét, kéri, hogy tegeződjenek, szóval teljesen normálisan kezd viselkedni. De amint elhangzik András neve, megint valami elszakad benne, és már csak a számítást látja a helyzetben, és úgy búcsúzik el Rózsitól, hogy hétkor ér véget a szolgálata. Aztán látjuk Jonel készülődését a "randira", hát igencsak veszélyzónában ültem, égett az a tűz rendesen. Ez a dal szerintem túl sok első látásra, mert egyrészt a látványra is kell koncentrálni, hogy Jonel próbálkozik, megborotválkozik, civil ruhát húz, italt tölt, gyertyát gyújt, szóval összességében megtesz mindent, hogy jól süljön el az este. Persze, a maga módján, hiszen azt az alkoholt használja arcszesznek, amit később meghúz, a párnája alól előkerül egy borosüveg, szóval látszik, hogy korlátozottak a lehetőségei, de mégis. A dalából pedig kiderül, hogy ugyan nagy szerepet játszik a gondolataiban a testiség, de mégis, Rózsi iránt azért nem csak ezt érzi, hanem az egész komplexebb és az érzései a vágyában csúcsosodnak ki. Hűen ehhez, amikor Rózsi megjön, először kicsit lefagy, a kezében még ég a gyufa, amivel meggyújtotta a gyertyát, szinte nem hiszi el, hogy eljött ez a pillanat, aztán mégis, amikor Rózsi vetkőzni kezd, megállítja. A székhez kíséri (bár látszik rajta, hogy elgondolkozik az ágyon), italt ad neki, megcsókolná a kezét, ha Rózsi nem húzza el, és az az érzésem, ilyen is maradna, ha Rózsi nem veti fel rögtön a témát, hogy mi lesz Andrással. Jonelnél elszakad a húr, és hirtelen képes lenne a földön megerőszakolni Rózsit, ha András apja nem állítaná meg. Innentől pedig egy olyan érzelmi hullámvasútat élünk át, hogy utólag gondoltam csak bele, mi is játszódott le a szemem előtt. Jonel először elkeseredik, és Báránynak szegezi a fegyverét, és szerintem le is lőné, ha Bárány nem mondaná meg, hogy András kiszabadul. Ekkor eshet le neki, hogy attól, mert megöli András apját, nem fog változni a helyzet. Utána megigazítja a haját, majd a homlokához emeli a pisztolyt, és öngyilkos akar lenni, ami megint sokkal mélyebb, mint elsőre tűnik, rendezetten akar a halálba menni, és ez is egy filózós rész, de aztán Terus kimászik az asztal alól, ezzel megállítva Jonelt. Szerintem Terus feajánlkozása és közlése, hogy miatta nem lehet övé Rózsi juttatja el Jonelt abba az állapotba, hogy le akarja lőni Terust, de végül csak a lábába lő. Jonel irányából nekem az jutott eszembe, ez azért van, mert a saját kezével akar végezni a lánnyal, hiszen utána ráveti magát és verni kezdi. Kicsit kettős, hogy jobb oldalt már jönnek be a vigadó zsidók, bal oldalt meg még forog kifelé a színpad és Szilveszter veri Verát. Persze, boldog vég, esküvő, hurrá. Összeségében ez a darab igazi csemege egy Szilveszter rajongónak, és nekem óriási élmény volt. Ami mindig sarkallatos pont, a tapsrend. Árpi annyira boldog volt, hogy nagy örömében elkapta Szilveszter derekát, és jól megforgatta kétszer is, elsőre Szilveszter nagy meglepődésére. Ennyit András és Jonel ellenségeskedéséről. Ennek hatására kaptunk pár igazi, Szilveszteres mosolyt, plusz még Lehoczky Zsuzsával is jól elvolt, ha jól láttam, ugyanazt játszotta be, mint amit anno a Rómeón Csengeri Ottíliával, furán fogta meg Leho kezét. Aztán persze neki is táncolnia kellett a végén és nem aprózta el, nagyon helyes volt. Érdekes módon, tapsnál ő kapott először huhogást, pedig ez aztán pont nem az a szerep, amit annyira szeretni lehetne, meg mindenki tudja is, hogy nem szereti ezt a fajta érzelemnyilvánítást. Ez most nem olyan volt, mint mondjuk Peller Karcsinak, akinek egy nyúlfarknyi szerepe volt ebben a darabban, mégis egy-két fanatikustól jött egy kevés huhogás, de nem is az, hogy annyira imádták volna a szerepet, mint mondjuk egy szubrett-buffó párosnál, hanem talán eljutott a közönséghez a szerep zseniális megformálása. A legnagyobb ovációt egyértelműen Mikó István zsebelhette be, tökéletesen megérdemelten, mintha rá írták volna ezt a szerepet. Persze Árpi és Ágota is kaptak az ünneplésből, és örültem, hogy nem feltűnően Árpi kapta az összes örömködést, hanem Ágota is. Szóval tényleg nagyon jó volt minden, és igazán felemelő, hosszú ideig rágódós, töltekezős előadásban volt részem.